Ez a túra és téli vadkemping beszámoló a „Téli vadkemping és pacsi-tali Losival…” privát, meghívásos esemény margójára készült.
Hálatelt szívvel köszönöm mindenkinek, aki valamilyen módon részt vett a találkozón.
Külön köszönöm (és ezt add is át bátran) azoknak, akik párjukat, családtagjukat támogatták döntésükben, hogy eljöjjenek.
Jó hangulatú, jó beszélgetésekkel és izgalmas tapasztalatokkal tarkított esemény volt, némi „túlélni a téli éjszakát a természetben” fűszerezéssel. 🙂
Milyen volt?
A természetben lenni alapvető emberi igény.
Többek közt ezért is imádok kintlenni és ezért is imádtam ezt a találkozót is.
Izgalmas volt külön-külön „körökből” érkező, rajtam keresztül kapcsolódó emberekt összehozni és eszméket, gondolatokat, életszemléleteket megosztani egymással.
Hatalmas öröm volt látni, ahogy mindenki szinte önmagától állt a csoport közös céljai (pl. tűzgújtás) mögé és aktívan tett is ezekért.
Igazi, rögtönzött, működő csapatként.
Egy jó alvás, egy finom kaja, egy kiadós beszélgetés…ezek nem a „miértek”, amiért kimegyek a természetbe.
Akkor miért megyek én, és sok hozzám hasonló szemleletű ember a természetbe?
Azért, mert soha nem mentem még haza úgy a természetből (pláne, ha kint is aludtam), hogy valamit ne vittem volna haza a szívemben, a lelkemben, a gondolataimban.
És ez a mostani kintlétemre (és remélem a kintlévőkére is) igaz.
Hogyan zajlott?
10:45 – Gyülekező
A szombat 10:45-ös találkozó előtt már jóval érkeztek az első résztvevők a dömörkapui parkolóhoz, a többiek is beértek bőven „rajt” előtt.
11:05 – Indulás a természetbe
Üdvözlés az ismerősök, ismerkedés a most először találkozók közt, aztán lazas sétával indulás a tervezett táborhely felé.
Útközben letértünk a műútról, hogy a természet pompájába mélyebben burkolózva tegyük meg a könnyed, ~2,5km-es távot.
Mohás sapkájú, apró manókként kuksoló kövek, fénytörő csillogásban lefelé bukdácsoló patak (amelyen kétszer is átkeltünk) és a természet egyszerre léleknyugtató és szemet gyönyörködtető téli mozivászna tolta maximális közelébe a személyes „IMDB értékelésem”.
11:55 – Megérkezés a táborhelyre
A táborhely megpillantása mindig egy hazaérkeztem érzésfröccsöt vált ki belőlem.
Gyorsan körbenéztünk, nyugtáztuk, hogy minden rendben a hellyel.
A kintalvó résztvevők menedék állítására alkalmas helyeket, a többiek tüzelésre alkalmas, elhalt fákat kerestek.
Tökéletes önszerveződésben, instant csapattá kovácsolódva minden ment a maga útján.
13:30 – Outdoor eszmecsere
Menedékek felállítva, a tűz már nyerésre áll több napos esőtől csurom vizes tüzifával szemben, és gravitálja maga köré a résztvevőket a kellemes, 5C fok körüli időben.
Beszélgetések, egy-egy poénra kibuggyanó kacajok és felváltva a nélkülözhetetlen „kés simogató” és felszerelésmustra.
14:00 – Nyomásesés
Aztán jelez a Rangeman-em, hogy esik a légnyomás.
A „hó, vagy eső lesz?” lamentálásom után jeleztem a várható csapadékot a csapatnak, és erősebb hőtermelésre ösztökéltük a tüzet.
14:30 – Esik
A csapadék esőként érkezett lusta, de kitartó dinamizmussal.
Ez semmiben nem befolyásolta az eseményt, mindenki gyermeki örömmel osztott meg történetet, világnézetet, vagy épp’ pálinkát.
16:00 – Sötétedik
A természet fényei esti üzembe kapcsolva halványodnak, a csapat „otthon alvó” része pakolás, csoportkép és jó éjszakára bíztató szavakkal tűzdelt búcsú után magunkra hagy minket, többieket.
17:45 – Esti szeánszok
A menedékek újraellenőrzése, és egy menedék beázás miatti esőbeálló alá helyezése után egy „véreshurka, májas hurka, kolbász trió” sütésével közelítettem meg a vacsora kérdéskörét.
Még egy kis tűz, még egy kis beszélgetés, még egy kis meleg tea.
19:00 – Hül az idő
Az eső kitartóan, átható áztatással esik, a hőmérséklet érezhetően csökken, így belül már mindenki a lefekvés irányába érez belső késztetést.
A magam részéről örök tesztelő-felfedező-filozofusként próbálgatom kint az eszközeim, megoldásaim.
20:00 – Ideje aludni
Az esti, egyre csípősebb idő korai, 20:00 előtti lefekvésre ösztönözte az éjszakára kint maradt, három fős csapatot, miközben a több órája kitartóan dolgozó eső tovább áztatta a táborhelyet.
A menedékek ellenőrzése után mindenki nyugovóra tért.
Most valahogy nem éreztem komfortosnak az alvóhelyem a függőágyban, de rengeteg vadkempinges éjszaka után ezen gyorsan túlléptem és elaludtam.
23:00 – Valami történt
Kicsivel tizenegy óra után arra ébredtem, hogy nagyon fázik a derekam.
Ellenőriztem, hogy minden eszköz, ami a szigetelésért felelős a helyén van-e. A helyén volt.
Azonban közben felfedeztem, hogy beáztam.
Bár most nem számítottam rá, ezzel a menedékkel idén ezt harmadjára sikerült elérnem, ami abszolút egyéni csúcs (más menedékkel korábban max. egy kis hó nézett be, de nem okozott problémát).
A téli éjszakában elázni nem annyira egészséges hosszú távon, ezért gyors, nyugodt döntések és cselekvések sora következett.
A menedékben nem maradhattam, ezért felöltöztem, és 10 percnyi helyzetértékelést végeztem a tető alatt.
A függőágyam csurom víz, ahogy az azt alulról szigetelő alpaplan és a hálózsákom is. Ezek egyikében sem alhatok, más megoldás kell.
Vészforgatókönyvek:
1) Összepakolok és nyugisan elindulok haza.
Ez a legegyszerűbb, ami korábban sokszor nem volt opció (hiszen nem mindig volt „haza”, nem volt kecó, ahova menjek/menjünk, amíg a párommal kalandoztunk).
Ezt a lehetőséget húztam ki a listáról a leghamarabb, hiszen csapatot hoztam ki, nem hagyom kint őket még úgy sem, hogy szólok nekik. Az én felelősségem a parkolóig visszavinni őket.
2) Tűzgyújtás, tűz körül kihúzni az éjszakát.
A tűz már rég kialudt, gyűjtött fát nem hagytunk és bár úgy egy órányi melóval betudnám gyújtani, de azzal egyrészt mindenkit felvernék a táborban, másrészt kint kellene maradnom a tűz mellett folyamatosan, hogy egy minimális meleget kapjak.
Ezt a verzót is elvetettem, bár járható út.
3) Melegen tartani magam a lehetséges összes rendelkezésre álló eszközzel és (fél)éberen abszolválni az éjszakát.
Berámoltam és a tető alá kiterítettem a mendékponyvám alól mindent.
23:30 – 3. forgatókönyv kivitelezése
Tartalék polár pulcsi, vastagabb csősál fel, petróleum lámpa bepöccint, pár guggolás a belső fűtésért, szivacs leülő „párna) magam alá, aztán az asztalhoz leülve csodálni az éjszakát.
01:00 – Kevés a meleg
Kis belebóbiskolásokkal úgy éjjel 1-ig ez működött, akkor kezdtem el jobban fázni. Kis csoki, hogy legyen fűtőanyag, pár guggolás, hogy legyen belső fűtés, aztán gondolkodás, hogy mit tehetek még, mert hajnalra hűvösebb lesz.
Pár guggolás után megnéztem az elázott cuccaim, hátha valahogy használhatom azokat is kreatívan.
Az alpaplan negyede és a hálózsák belsejének felső harmada viszonylag száraz volt.
Az alpaplan száraz részét a lábamra terítettem, a hálózsákot magam mögé terítettem úgy, hogy a kapucnija a fejemre került és a szárazabb felső része a hátamat melegítette.
És egyik téli vadkemping társ enyémmel megegyező leülő párnáját is kiszúrtam a cuccok közt, azzal az enyémet rétegezve már alulról is dupláztam a szigetelést.
Kicsit melegettem a mozgástól, csokit is ettem, meg van egy kis extra szigelésem is, ülő alvás az asztalnál indul. 🙂
03:00 – A vészhelyzeti felszerelés
Ez így hajnal 3-ig kitartott, akkor felélénkült a szél keresztül-kasul cikázva a táborhelyen, az esőt havaseső kezdte felváltani.
Kezdtem megint nagyon fázni.
Némi „önösztökélés” után kikecmeregtem az ulőalvó pozíciómból, guggolás, csoki, közben gondolkodás, honnan lehet még „meleget lopni”.
Elővettem a fóliát, csekkoltam a méreteit és átgondoltam, hova kell extra szigetelés leginkább: a lábam fázott leginkább térdtől lefelé (oda nem jutott sem a hálózsák, sem az alpaplan száraz részéből), illetve a hátam és mellkasom sem utasított volna vissza egy kis extra meleget.
Fogtam a fóliát, és a szintén S.E.R.E. pouch-ból előhúzott Bush Ranger bicskámmal kettévágtam.
Az egyik felével a két alsó lábszáram tudtam (félig) körbefogni, a másik felét a felső testem köré tömködtem a kabát alá.
Aztán vissza a combra az alpaplan és a hátra-fejre a hálózsák száraz része és próbálok pihenni.
6:30 – Világosodik
Reggel 6:30-ig, féléberen, de komolyabb hipotermia nélkül kihúztam az éjszakát.
A havat morcos elszántsággal marcangolta a pilisi szél és mintegy fricskaként taszította be az esőbeálló alá a felszerelésünkre.
7:15 – Ébred a tábor
Negyed nyolcra mindenkit kikönyörgött a továbbra is kitartó, szélfútta hóesés.
Megtörtént a gyors élménymegosztás az éjszakát illetően és a közös döntés is, hogy a tüzet már nem gyújtjuk be reggeli sütkérezéshez.
Kell azt érezni, ha a közös felfedező játékunkat megunta a természet és döntését tiszteletben tartva meghozni a saját döntéseinket.
8:30 – Távozás
A gyors tábor rutin és összepakolás után elhagytuk a táborhelyet és laza sétával meg sem álltunk a ~2,5km-re lévő parkolóhelyig.
Az avatatlan elme azt gondolhatja, hogy borzasztó éjszakám volt.
Sokan a sorokat olvasva talán értetlenül is állnak az egész előtt: „Minek csinál valaki ilyesmit?”.
Megértem őket.
Aki nem tapasztalt hasonlókat és annak utóhatásait, esetleg nem tudta az élményt megfelelően – magas önismerettel – feldolgozni, az mihaszna keménykedésnek, esetleg fölösleges önsanyargatásnak tarthatja az ilyesmit.
Én mélyen belül hiszem és bízom benne, hogy ők is kicsivel jobban megértenek majd engem és a „hozzám hasonlókat”, e sorok olvasása után.
A valóságban csodás éjszakám volt.
Több év sok-sok kintalvása, egy-egy „haláltudata” és hasonló élménye után nem voltam sem dühös, sem elkeseredett és nem volt bennem félelem sem.
Tudtam, hogy ismét hazavihetek majd valami plusszt és ismét többé válhatok, ha jól állok hozzá mindahoz, ami történik.
Amikor átélek egy ilyen, vagy ehhez hasonló élményt, akkor -egy ideje- már közben tudom, hogy újabb ajándékkal járul hozzá a természet a személyiségem fejlődéséhez.
Mit gondolsz?
Az az ember, aki hasonló „megpróbáltatásokon” van túl időnként, vajon hogyan kezeli a mindennapi kihívásokat, veszélyhelyzeteket és stresszt?
Az az ember, aki rendszeresen teszi ki magát kihívásoknak, folyamatosan rúgdossa ki magát a komformitásának határain túlra, az mennyire ijesztgethető, megfélemlíthető, vagy manipulálható?
Mit gondolsz, az az ember, aki többször nézett már szembe a halál lehetőségével, azt mennyire lehet egy „elfogyó üzemanyaggal”, egy „dráguló csirkefarháttal”, vagy akár egy „hatósági ellenőrzéssel” félelemben tartani.
Egyre kevésbé.
Mert az ember, aki éli az Isten adta erejét, és nap nap után törekszik önmaga legtökéletesebb verziójává válni, az megállíthatatlan.
Határozottabban old meg kihívásokat, gyorsabban hoz meg nehéznek tűnő döntéseket és nyugalommal nézz szembe a legtöbb kihívással.
És minél több ilyen ember él a Földön, annál több szeretet, annál kevesebb félelem, és annál több csoda lesz a mindennapi valóságunkban.
Járj szabadon!
Szóljak amikor új tartalom érkezik?
Iratkozz fel az ingyenes Losi Outdoor értesítőre!
0 hozzászólás